„Itt nem állunk meg!” – üzent a kormány a nyugdíjasoknak
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ismertette, az átlagos nyugdíj 2010-ben 97 ezer forint volt, az idén ez már 242 300 forintra emelkedik.
A 4K! szerint azonos megítélés alá kell esnie a diákoknak és a nyugdíjasoknak a közösségi közlekedésben.
A 4K! szerint a 65 év felettiek ingyenes utazását a Horn-kormány vezette be szavazatszerző kampányfogásként, amit azóta sem mer senki megkérdőjelezni. Úgy gondolják, ez a magyar politika egyik nagy tabuja, és helyre kell állítani a generációk közti szolidaritást: egységesen kell kezelni a diákoknak és a nyugdíjasoknak járó kedvezményt.